SZÉP Kártya
<— Válassz várost! vagy Használd a keresést! —>
SZÉP KÁRTYA (SZÉP) elfogadóhelyek
Mit jelent a Széchenyi Pihenőkártya, vagy más néven SZÉP kártya?
Az SZÉP kártya egy olyan 2012-ben bevezetett elektronikus utalvány, amely ettől az évtől felvált szinte valamennyi eddig használatos cafeteria utalványt, de külsejét illetően leginkább egy átlagos bankkártyához hasonlíthatnánk. Használatát tekintve is hasonló, mint a bankkártya, hiszen fizethetünk vele pihenés, üdülés alkalmával, de akár igénybe vehetünk a terhére meleg étkezési szolgáltatást, múzeumi, vagy színházi, tehát kulturális belépőket, vagy akár szabadidős tevékenységet is.
Vannak a SZÉP kártyának költségei?
A SZÉP kártyának nincsenek alapvetően költségei, tehát a kártya igénylése egyaránt ingyenes a munkaadó és a munkavállaló számára is. Tehát a tulajdonosok ingyen kapják meg a kártyát, és ha letelik az érvényességi ideje, ami egy 5 éves időtartamot jelent, akkor is szintén díjmentesen meghosszabbítható. Amennyiben az egyes családtagoknak társkártyát szeretnénk igényelni, megtehetik azt 1500 forintért, amihez hozzájön még plusz az áfa költsége. Ez a kiszabott díj a maximum összeg, amit az egyes bankok elkérhetnek a társkártya igényléséért. Szintén ekkora összegbe kerül az, ha a SZÉP kártyát tulajdonosa elveszti, és pótolni szeretné, tehát ekkor is maximum 1500 forint plusz áfa összeget kell fizetni. Egyes SZÉP kártya kibocsájtók bizonyos esetekben el is engedhetik a kártya pótlásáért fizetendő összeget. Az előbb említett lehetőségeken kívül más díj nem számítható fel a SZÉP kártyával kapcsolatosan.
Mekkora jutalék van a SZÉP kártya után?
Az egyes Széchenyi kártyát elfogadó helyek a lebonyolított forgalom után fizetnek jutalékot a kártyát kibocsájtó bankok számára. Ez a jutalék nem lehet magasabb 1,5 százaléknál, azonban arra van esély, hogy ettől a százaléktól kisebb legyen a bankok által elkért jutalék. Csak hogy a SZÉP kártya pozitívumait vegyük figyelembe az eredeti utalvánnyal szemben, amit felváltott, az üdülési csekk jutaléka 6 százalék volt, ami egy kötött összegnek számított.
Ki lehet SZÉP kártya elfogadóhely? Ezen belül pedig az egyes elfogadóhelyek melyik alszámláról fogadhatnak el utalványt?
A kérdésre adott választ a SZÉP kártyával kapcsolatos rendelet határozza meg, a TEÁOR alapján.
A TEÁOR által megfogalmazott rendelet kimondja, hogy a szálláshely alszámlát illetően, szállásért bármelyik alszámláról fizethetünk, a szálláshely, a vendéglátás és a szabadidő alszámláról egyaránt. Az erre külön szolgáltatott kódok alapján: TEÁOR 55.10., 55.20., 55.30., 55.90. A szálláshely alszámláról fizethetünk még belföldi utazóirodákban, és utazásszervezőknél is, amennyiben szállást szeretnénk lefoglaltatni, vagy ha előre összeállított utazási csomagot szeretnénk igénybe venni.
A vendéglátás alszámlát természetesen elsősorban éttermi étkezés rendezésére, és mozgó vendéglátás rendezésére lehet használni. Ebbe a TEÁOR kódok alapján még bele tartozik az egyéb vendéglátás is, kód szerint 56,. 29,. 10.
A szabadidő alszámlával kapcsolatban nagyon sok féle szolgáltatást vehetünk igénybe. Ezek között megemlíthetjük az egészségügyi ellátást, az előadó művészetet, a múzeumi tevékenységet, a növény-, és állatkerti belépőket, természetvédelmi területi belépőket, vidámparki, és szórakoztatóipari belépőket, és az összes olyan szórakozást, szabadidős tevékenységet, amit eddig sehova nem soroltak. Azonban a szabadidő alszámlával fizethetünk még fizikai közérzetet javító szolgáltatást, testedzési szolgáltatást, fizethetünk vele a különböző verseny és sport lovaglóistállói tevékenységért, egyebek mellett belvízi személyszállításért, és idegenvezetésért is. A TEÁOR kódok az előbb említett opciókhoz a következők: 86., 90., 01., 91., 02., 91., 04., 93., 21., 93., 29., 96., 04., 93., 13., 19., 50., 30., 79., 90.
Hogyan csatlakozhatunk a SZÉP kártya programhoz?
Amennyiben SZÉP kártya elfogadóhellyé szeretnénk válni, először le kell szerződnünk a kártyakibocsájtók egyikévek, vagy legalábbis valamelyikkel, de természetesen ha tehetjük, mind a három bankkal köthetünk ilyen szerződést. A jelenleg Széchenyi pihenőkártyát kibocsájtó bankok közé tartozik az MKB bank, az OTP bank, és a K&H bank is. A SZÉP kártya elfogadásának egyik lehetséges módja a POS terminálon keresztül lezajlott tranzakció, tehát előny, ha már eleve rendelkezünk ilyen terminállal. A kártya elfogadására azonban lehetőség van más módon is, például az interneten vagy mobiltelefonon keresztül, ebben az esetben az elfogadóhelynek kötelessége működő internetkapcsolatot biztosítani.
Külön-külön kell szerződni mindegyik SZÉP kártya kibocsájtóval?
Igen, ez azt jelenti, hogy mind a három bankkal külön kell szerződést aláírni, de a SZÉP kártya elfogadásához elegendő egyetlen POS terminál megléte, tehát abból nem kell bankonként egy-egy külön. Ha pedig nem POS terminálos fizetési lehetőséget biztosítunk, hanem interneten keresztülit, akkor a tranzakciót az adott SZÉP kártya kibocsájtó bank saját internetes oldalán tudjuk elintézni.
A Széchenyi pihenőkártya elfogadóhelyek minden típusú kártyát elfogadnak, banktól függetlenül?
Igen, hiszen szabad akaratukból döntenek az elfogadóhelyek arról, hogy melyik kibocsájtó bankkal kötnek szerződést, és az adott bank által kibocsájtott típusú kártyát tudják elfogadni.
Az elfogadóhelyeken fizethetünk helyben a SZÉP kártyával?
A SZÉP kártyát elfogadó helyeken csakis akkor van lehetőségünk helybéli fizetésre, ha az adott elfogadóhely rendelkezik POS terminállal. Ilyen terminál már a legtöbb helyen rendelkezésre áll, és amennyiben POS terminálon keresztül fizetünk, nem kell megadnunk a PIN kódot, csupán alá kell írnunk a bizonylatot. Amennyiben az adott elfogadóhelyen nincsen elérhető POS terminál, akkor is lehetőségünk van a helybéli fizetésre, ebben az esetben interneten keresztül, vagy webshopon keresztül rendezhetjük a számláinkat. Ne feledjük el, hogy a SZÉP kártya lehetőséget biztosít arra is, hogy utazási irodákban fizessünk vele előre egy adott szolgáltatásért, szállásért.
Fizethetünk előleget a SZÉP kártyával?
Természetesen igen, van lehetőségünk előleg kifizetésére is, az elfogadóhelyeken vagy az utazási irodákban egyaránt. Ha a kártya kibocsájtója engedélyezi, akkor webshopon keresztül is rendezhetjük az egyenleget. Azonban legyünk tisztában azzal, hogy SZÉP kártyáról csak akkor tudunk előleget fizetni, ha az nem utalással kell hogy történjen, a fizetés, mert a SZÉP kártyáról utalni nem tudunk. A Széchenyi pihenőkártyát csakis konkrét összeg kifizetésére használhatjuk, utalásra nincs lehetőség vele.
Ha SZÉP kártyával fizetünk valahol, kell valamilyen számlát kérni, amit a munkáltatónak utólag be kell mutatni, vagy el kell számolni a munkahelyen az igénybevett szolgáltatásokért?
Nem szükséges, hiszen a SZÉP kártyán lévő összeget a kártyával igénybe vehető szolgáltatások bármelyikére szabadon fel lehet használni. Ebben az értelemben pedig a SZÉP kártyával előre fizethetünk, és helyben is rendezhetjük a számlánkat, azonban utólag nem kérhetünk számlát, vagy utólagos elszámolást.
Lehet áfás számlát kérni akkor, ha Széchenyi pihenőkártyával fizetünk?
Igen lehet, de csak a kártya tulajdonosának a nevére állítanak ki áfás számlát.
Milyen oka lehet annak, ha a Széchenyi pihenőkártya valami miatt nem működik?
Ennek az opciónak összesen 3 oka lehet. Az első, hogy a kártyát a tulajdonosa még nem aktiválta, de ezt a műveletet könnyedén el lehet végezni egy automatánál, vagy akár ott, ahol erre lehetőség van interneten keresztül is. A második opció, hogy a kártya azért nem működik rendesen, mert a POS terminál meghibásodott. Az is lehet, hogy a POS terminál még azért nem használható, mert nincsen megfelelően beállítva. Ha ilyen problémával állunk szemben, jelezzük azt az elfogadóhelynek, és az illetékes majd elhárítja a problémát. A harmadik lehetőség, hogy a SZÉP kártya egyenlege már túl kevés az adott költeni kívánt pénzösszeghez, vagy már teljesen elfogyott. Ekkor lehetőségünk van akár arra is, hogy a kártyán fennmaradó keretet felhasználjuk, és mellé készpénzzel kipótoljuk a maradék összeget.
Lehetséges hogy túllépjük a Széchenyi pihenőkártyán lévő keretet?
Természetesen nem, hiszen ez nem egy hitelkártya, így hitelkerete sincs, ami azt jelenti, hogy a SZÉP kártyáról csakis annyi pénz költhető el, amekkorát ráutaltak. Azonban a rajta lévő keretet teljes mértékben, mondhatnánk, hogy 100 százalékban felhasználhatjuk, és amennyiben nem elég az igénybe vett szolgáltatásra, kiegészíthető további készpénzzel.
Fizethetünk együtt SZÉP kártyával és készpénzzel is?
Ahogy az előbb is elhangzott, igen, azonban ha ilyen módon szeretnénk kifizetni az igénybe vett szolgáltatás díját, akkor azt előre kell jeleznie a kártya tulajdonosának még a fizetés előtt az elfogadóhelyen.
Elhasználhatjuk akár egyetlen helyen a Széchenyi kártya teljes összegét?
Természetesen igen, azonban fontos hogy tudjuk, hogy a SZÉP kártyán lévő összeggel csakis belföldi szolgáltatásokért fizethetünk, csakis hazai szolgáltatásokat vehetünk igénybe vele.
Fizethetünk szállásért a szabadidő és a vendéglátás alszámlákról?
Igen, hiszen amikor a SZÉP kártyát használjuk fizetésre, akkor megadhatjuk azt az elfogadóhelyen, hogy melyik alszámláról szeretnénk fizetni. Csakis a szálláshelyért fizethetünk mindhárom alszámláról, így amikor nem szállásért fizetünk, akkor azt automatikusan a többi alszámláról vonják le, nyilván az arra külön létesített alszámláról. Ez azt jelenti, hogy ha étteremben eszünk, akkor azt automatikusan a vendéglátás alszámláról vonják majd le, de ha a szálláshelyért szeretnénk fizetni, és a szálláshely alszámlán nincsen akkora összeg, ami fedezné, akkor levonják a többiből. Amennyiben viszont egy szállásért több alszámláról egyszerre szeretnénk fizetni, azt még az elején jeleznünk kell, és ez több tranzakciót fog igénybe venni.
Valaki ellenőrzi, hogy a SZÉP kártya tranzakciói hitelesek e, és megfelelnek a jogszabályoknak?
Még a szerződés megkötésekor a SZÉP kártya elfogadóhelyek nyilatkozatot tesznek arról, hogy elfogadják a SZÉP kártya elfogadásával kapcsolatos TEÁOR szabályrendszert, és be is tartják azt a használat során. Ezt a nyilatkozatot minden egyes kibocsájtó bank, a K&K, az MKB, és az OTP is tudja ellenőrizni, a cégjegyzékszámok alapján. Ezen kívül a NAV, vagyis a Nemzeti Adó és Vámhivatal folyamatosan, és bármikor ellenőrizheti azt, hogy az elfogadóhelyek betartják a kártya elfogadására vonatkozó szabályokat.
Alá kell írni a Széchenyi pihenőkártyát úgy, mint a bankkártyákat is?
Igen, hiszen úgy, mint a bankkártyák, a Széchenyi pihenőkártya is csak a tulajdonos aláírásával együttesen érvényes. Ha a kártyán nincsen aláírás, akkor az elfogadóhelyek megtagadhatják az elfogadást is akár.
Hogyan kérdezhetjük le a SZÉP kártya aktuális egyenlegét?
Erre több lehetőségünk is van, például a kártyakibocsájtók oldalán, vagy emailben, sms-ben is. Egyes fizetési bizonylatokon is megjelenik az aktuális egyenleg.
A SZÉP kártya használatához kell külön PIN kód?
Nem kell külön PIN kód a Széchenyi pihenőkártya használatához, hiszen fizetéskor is csak a bizonylatot kell aláírni. Egyes esetekben fizetéskor az elfogadóhelyek kérhetik a személyi igazolványt, vagy más személyazonosító okmányt is.
Milyen a SZÉP kártya jelenleg: chipes, vagy mágnescsíkos?
Az összes eddig kiadott Széchenyi pihenőkártya jelenleg mágnescsíkkal van ellátva, de az is lehet, hogy a jövőben chipes rendszerrel fognak működni.
Ki fizethet egy adott SZÉP kártyával, a tulajdonoson kívül más is használhatja?
Nem, hiszen a kártyával csak a tulajdonosa fizethet, az a személy, aki nevére a kártya szól. Vagyis ha az elfogadóhely kéri a személyazonosság igazolását azt jogosan teszi, és amennyiben nem a tulajdonos kíván fizetni, akkor nem fogadhatják el a kártyát. A személyazonosságon kívül a kártyán lévő aláírásnak is egyeznie kell, a személyazonosító okmányon szereplővel. Ha egy családtag szeretné fizetni a SZÉP kártyához tartozó számlát, megteheti, azonban csakis egy társkártya segítségével, ami az ő nevére szól.
Meg lehet hívni valakit a SZÉP kártya terhére?
Igen, ha a tulajdonosa teszi ezt, akkor rendezheti a családja, vagy esetleg barátai számláját is, a saját kártyája terhére.
Elkérhetik a személyi igazolványt az elfogadóhelyek?
Természetesen, mint ahogy az már korábban említésre került, igen. Ez azért van így, mert az adóhatósság ellenőrizheti azt, hogy a SZÉP kártyák megfelelően vannak e használva, illetve azt is, hogy az elfogadóhely is szabályos körülmények között bánik a kártyával. A szabályok értelmében pedig az elfogadóhelyeknek lehetőségük van arra, hogy ne fogadják el a kártyát, ha a tulajdonos nem tudja, vagy nem akarja igazolni magát. Az elfogadóhely ugyanis adóbüntetést kaphat, ha jogosulatlan személytől fogadja el a SZÉP kártyát.
Mit tehetünk, ha ellopták, vagy elvesztettük a SZÉP kártyát?
Először is, ha elveszett, vagy ellopták a SZÉP kártyánkat, mindenképpen tiltassuk le. Ezután a kártya már automatikusan használhatatlanná válik, így nem kell féltetünk a rajta lévő keretet, hiszen azt nem tudja más felhasználni helyettünk. A kártyát azonban alapból nehezen tudják használni illetéktelenek, hiszen az elfogadóhelyek többsége személyazonosító okmányt kérhet, és ha nem kap, vagy nem megfelelőt kap, akkor nem fogadják el tőle a kártyát. Ez a saját érdekük, hiszen ha egy elfogadóhely arra jogosulatlan személytől fogadja el a kártyát, akkor büntetést kap.
Az elfogadóhely megszabhatja a SZÉP kártya használatát és elfogadására alakíthat ki saját szabályokat?
Mivel a SZÉP kártya egy előre megírt törvény, és a rá vonatozó szabályok alapján használható, így az elfogadóhely nem szabhat ki külön szabályokat az elfogadásra vonatkozóan. Kedvezményeket viszont adhat a SZÉP kártyával fizetők részére.
Utazási irodákban fizethetünk SZÉP kártyával külföldi utazásokért?
Nem, hiszen a Széchenyi pihenőkártyán lévő keretet teljes egészében csak belföldi, azaz Magyarország területén belüli szolgáltatásokra használhatjuk fel.
Ki fizeti meg az 1,5 százalékos jutalékot?
A kiszabott jutalékot minden esetben a SZÉP kártya elfogadóhely fizeti meg, és soha nem a kártyabirtokos, mert őt nem terheli ez az összeg. Ha egy elfogadóhelyen SZÉP kártyával történt fizetés, akkor az adott kártyát kibocsájtó bank 15 napon belül fizet az elfogadóhelynek, és ebből az összegből levonják a jutalékot, ami maximum 1,5 százalék lehet. A kártyakibocsájtók számára nem kötelező összeg, hogy 1,5 százalékos jutalékot kérjenek, ez mondhatni csak a plafon, ettől kevesebbet is kérhetnek jutalékként. Az is benne van a szabályokban, hogy a jutalék kifizetését az elfogadóhely semmilyen körülmények között nem kérheti el a kártyabirtokostól.
Fizethetünk SZÉP kártyával akkor is, ha nincs az elfogadóhelyen POS terminál?
Igen, hiszen lehetőségünk van interneten vagy telefonon keresztül is fizetni a szolgáltatásokért.
El tudják fizetni a SZÉP kártyát a már korábban is üzemben lévő POS terminálok?
Igen, egyes korábban üzembe helyezett POS terminál már biztosan el tudja fogadni a SZÉP kártyát, ezek a következők: OTP bank, a K&H bank, az Unicredit bank, az Erste Bank, a Kinizsi és a Pannon Takarékszövetkezetek, valamint Mohácsi Takarékbankokban elhelyezett POS automaták. Egyébként a jövőben úgy tervezik, hogy mindegyik POS automata el tudja majd fogadni a SZÉP kártyákat. Ahhoz, hogy egy POS terminál el tudja fogadni mindhárom kibocsájtó által kiadott SZÉP kártyát, az is kell hozzá, hogy az elfogadóhely leszerződjön a bankkal.
Kell fizetni a már meglévő POS terminál átalakításáért?
Általában nem, de ez kiszolgálónként változhat.
A POS terminál üzemeltetése és bérlése jár valamilyen költséggel?
Minden pénzintézet másképp határozza meg a POS terminálokra vonatkozó költségeket, ezért ezek pénzintézetenként különböznek egymástól. Általában azonban a terminál telepítéséért és a működésért nem kell fizetni, csak a lebonyolított forgalom után, jutalékos összeget. A jutalékos összeg maximum 1,5 százalékos lehet. A POS terminálok átalakítása pedig történhet többféleképpen is, központi programozással, helyi programozással, vagy cserével is.
Vásárolhatunk alkoholos vagy dohányipari terméket a SZÉP kártya terhére?
A kártyán lévő keretből használhatunk arra, hogy alkoholos italokat vásároljunk, hiszen az rajta van a vendéglátóhelyek kínálatának listáján is. Azonban arra nincsen lehetőség, hogy dohányterméket vásároljunk SZÉP kártyáról.
Mennyi időbe telik, amíg a SZÉP kártya elfogadóhely megkapja a pénzét?
Általában a pénzt maximum 15 napon belül eljuttatják az elfogadóhely számára, azonban ez bankonként eltérő időtartam lehet.
Miért lehet, hogy az elfogadóhely nem kapja meg a pénzt?
Ez abban az esetben fordulhat elő, ha a SZÉP kártya használati jogával szemben visszaélés történik, akkor a bank automatikusan visszatarthatja a pénzt. Pontosan emiatt lényeges, hogy az elfogadóhely maga tartsa be a szabályokat, és ellenőrizze a tulajdonos személyazonosságát is. Ha jogosulatlan személytől fogadják el a SZÉP kártyát, akkor az elfogadóhelyet az adóhatóság megbüntetheti.
Lehet egyszerre valaki SZÉP kártya elfogadóhely és munkaadó is?
Igen lehet, ha mindkét módon regisztrálja magát.
SZÉP kártya elfogadóhellyé válhat magánszállás is?
Igen, ha megfelel az erre vonatkozó szabályoknak, illetve a rendeletben leírtaknak. Ha elfogadóhely szeretne lenni, szükséges elfogadásra lehetőséget biztosítania, tehát POS terminált, vagy internetes vagy mobilos fizetési lehetőséget.